Az üresség az érzékelés egy változata, a tapasztalásra tekintés egy módja. Nem ad hozzá és nem vesz el semmit a tudati és fizikai események nyers adataihoz és adataiból. Úgy szemléled az eseményt az elmédben és az érzékeidben, hogy közben nem fogalmazol meg magadban olyan gondolatokat, hogy lehet-e valami az érzékelés hátterében.

Az érzékelés fenti változatát ürességnek hívjuk, mivel mentes az előfeltevésektől, amiket általában a tapasztalathoz kapcsolunk, hogy értelmet adjunk neki. Mentes azoktól a történetektől és világnézetektől, amelyeket azért alkotunk, hogy megmagyarázzák [és értelmezzék], hogy kik vagyunk, és a világot, amiben élünk. Habár ezeknek a magyarázatoknak [és értelmezéseknek] megvan a maga haszna, Buddha úgy találta, hogy minél absztraktabb kérdéseket teszünk föl – a saját eredeti identitásunkról és a világról –, az annál több figyelmet von el a közvetlen tapasztalattól, hogy az egyik esemény hogyan befolyásolja a másikat az éppen aktuális jelenben. Így maguk a magyarázatok és értelmezések kerülnek a szenvedés megoldása és megértése útjába.

Az üresség-szemléletű érzékelés elsajátítása megköveteli a szilárd erények, koncentráció és tisztánlátás gyakorlását. Ezek gyakorlása nélkül az elme hajlamos marad történetek és világnézetek gyártására. Ilyen formában az üresség tanítása sem fog másként hangzani, mint egy másik történet vagy világnézet új alapelvekkel. Ebben a formában az anyáddal való kapcsolat nem fog másként kinézni, mintha azt sugallaná, valójában nincs anya, nincs te. A világ tekintetében pedig azt jelentheti, hogy a világ valójában nem létezik vagy az ellenkező formában azt is jelentheti, hogy az üresség a létezés nagy differenciálatlan alapját képezi, amiből mindannyian létrejöttünk és egy nap oda fogunk visszatérni.

Forrás: Thánisszaró Bhikkhu